Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
A jászberényi Lehel Vezér Gimnázium 14 pedagógusa vett részt 30 órás kooperatív képzésünkön; nemsokára megyünk majd mentorálni hozzájuk. Az alábbi sorokat ők írták.
A képzést Somogyi Ágota és Nagy Ilona tartotta.
Változatos módszereket kínált a képzés.
A megszokottól eltérően a gyakorlatra helyeződött a hangsúly, magunk is részeseivé válhattunk a játéknak. Valójában csak így lehet a későbbiekben a gyerekekkel is megcsináltatni a feladatokat. Nekem azok a módszerek tetszettek a legjobban, amelyek a koncentrációt, a gondolkodást és a másikra való odafigyelést fejlesztik – ezen a téren látom a legnagyobb bajt most.
A továbbképzés vezetői hiteles emberek voltak számomra, akik maguk is átestek a módszerváltás nehézségein, s ezt nem is tagadják. Ugyanazokkal a gondokkal küzdenek, mint mi, bennünket partnernek tekintve dolgoztak. Mivel folyamatosan és változatosan dolgoztattak minket, így nem volt fárasztó a képzés.
Nagyon örültem annak, hogy részt vehettem a tanfolyamon. Jó érzés volt megszabadulni a rutintól, elszakadni a hétköznapoktól.
A játékos, mégis nagyon hasznos feladatok megmozgatták a képzeletemet, sok hasznos ötletet adtak, továbbéltek bennem a tanfolyam után is. Szívesen dolgoztam együtt a kollégáimmal, más oldalukról, jobban megismertem őket.
Értékelő visszajelzés
A foglalkozások felépítése átgondolt, logikus volt. Az elmélet és a gyakorlat jól épültek egymásra, az arányuk is optimális volt. A tréning légköre oldott, közvetlen volt. A foglalkozásokat mindkét fél komolyan vette, s kölcsönösen tiszteltük egymást.
Köszönöm a tréningvezetők munkáját, segítségét, s hogy részt vehettem a továbbképzésen.
– A foglalkozások megtartásának módja már az első alkalommal bebizonyította számomra, hogy itt valami újat, az eddigi továbbképzésektől eltérőt, mozgalmasabbat, érdekesebbet kapok. Szerencsére a későbbi foglalkozások is ilyen szellemben kerültek megtartásra, így igen sok, hasznos gyakorlati és elméleti tudást szerezhettem. Köszönöm a jó hangulatú, játékos időtöltést.
– A foglalkozások fényét emelte a két tréner segítőkészsége, és megnyerő személyisége, valamint nem kevés szakmai tudása, s hogy kérdéseinkre mindig kielégítő válaszokkal szolgáltak.
– A tudás kiforrott alkalmazásához még sok gyakorlásra van szükségem, de azáltal, hogy kipróbálhattam az egyes csoportalkotási, memóriafejlesztő stb. lehetőségeket, sokkal biztosabban merem bevinni egy osztályba, hiszen magamon tapasztaltam a feladatok egyszerűségét, bonyolultságát.