Nők Lapja, 2007. augusztus 28.
Ez a cikk elsősorban azoknak a szülőknek szól, akik előre és tudatosan készülnek arra, hogy gyereküket beiskolázzák. Szól azoknak is, akik már túl vannak ezen, de a csemetéjükről később, az év folyamán derül ki, hogy valamiért nem tud beilleszkedni az állami oktatás rendjébe. És azoknak is szól, akik egyszerűen csak érdeklődnek a különböző iskolák iránt!
Mikor, hova érdemes fordulnunk? – erről kérdeztem Czike Bernadettet, a Szabad Iskolákért Alapítvány Műhelyének szakmai vezetőjét.
A Szabad Iskolákért Alapítvány Műhelyében évek óta felkészült szakemberek várják az iskolaválasztás vagy éppen váltás kapcsán hozzájuk forduló szülőket. Milyen jelek esetén ajánlják a tanácsadást?
– Minden olyan esetben, amikor a szülő érzi, sejti, hogy a gyereke valamiért nem tud megfelelni a „rendes iskolában” a vele szemben támasztott követelményeknek. Kisiskolások ezt nagyon ritkán tudják még szavakba önteni, de látni lehet rajtuk, ha nem érzik jól magukat. Hallgatagok, szorongóak lesznek, nem kötnek barátságokat, esetleg fizikai tüneteket produkálnak, mint has-vagy fejfájás, hányinger, rosszullét. Ezek már súlyos jelek, amelyek esetén mindenképpen arra biztatnám a szülőket, keressenek fel bennünket. Hozzáteszem, egyáltalán nem biztos, hogy el kell hozni a gyereket abból az iskolából. Először érdemes körüljárni a problémát. Beszélni a tanító nénivel, megkérni, hadd üljenek be egy tanórára, hogy lássák, miként viselkedik az iskolában a gyerekük. Rengeteg oka lehet annak, ha egy kisdiák boldogtalannak érzi magát.
Meg lehet azt már az óvodában jósolni, hogy egy kisgyerek nagy valószínűséggel ki fog lógni az állami iskolarendszerből?
– Óvodában még nehéz ezt megállapítani, hiszen ott alapvetően szabadabb a légkör, játékosabbak, személyre szólóbbak a foglalkozások. Egy tapasztalt óvónő azonban már ilyenkor is látja, hogy melyik gyereknek, ( „hiperaktív”, esetenként társaival agresszív, vagy éppen lassú, megfontoltabb, szorongásra utaló jelek) adódhatnak majd nehézségei az iskolában.
De nem feltétlenül kell ahhoz „nehezen kezelhető” gyereknek lenni, hogy valakinek a szülei úgy gondolják, a gyermekük jobban fejlődhet az alternatív iskolák szabadabb szellemű, egyénre szabott tanítási módszereket alkalmazó, humánusabb légkörű oktatása mellett. Elég, ha egy anyuka vagy apuka ugyanolyan elfogadó, derűs, odafigyelő környezetben szeretné tudni a gyerekét, mint amilyet otthon teremt számára.
Ez úgy hangzik, mintha egy gyerek az állami oktatási intézményekben már nem is lehetne boldog!
Mindenesetre kisebb rá az esélye. Nagyon sok meggyötört gyereket hoznak el hozzánk. Sokszor tizennégy, tizenöt éves kamaszokat is, akik már annyira frusztráltak a tanulással kapcsolatban, hogy nehéz rajtuk segíteni. Sajnos a mai állami iskolák többsége nehezen tud alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz, az új, felnövekvő generáció jellemzőihez, igényeihez. Pedig be kell látnunk, hogy egyre több az un. „problémás” gyerek, (és lehet, hogy valójában ők az egészségesen fejlődők…) aki már képtelen negyvenöt percen át a „katedrán” álló tanárra figyelni. Elálmosodik, izeg-mozog, beszél, nem érdekli, amit hall. Az utóbbi tizenöt-húsz évben olyan informatikai robbanásnak lehettünk tanúi, a számítógép, az internet, a rengeteg tv-adó annyi felesleges információval terheli a gyerekeket, ami átalakítja az információfeldolgozási technikáinkat, sokszor nincs elegendő idő feldolgozni őket. Nem csoda, hogy a gyerekek kapkodóak, szétszórtak, figyelmetlenek lesznek. A megoldás nem az, hogy megbüntetjük őket, hanem az, hogy megpróbáljuk ezerféle más módon lekötni a figyelmüket és megtanítjuk őket az információk közötti válogatásra, a fontos és nem fontos dolgok megkülönböztetésére. Ehhez meg kell változtatni az oktatási módszereket. Ma már nem lehet egy egész osztályt a tanítási idő nagy részében frontálisan tanítani. Gondolkodtató, kreatív feladatokra, sok játékos ötletre, kiscsoportos foglalkozásokra, és differenciált tanításra van szükség. Szerencsére már sok iskolában és sok pedagógusban kezd megszületni az igény az új módszerekre. Alapítványunk éppen azt tűzte ki célul, hogy ezeket különböző képzések keretében eljuttassa a pedagógusokhoz.
Nem egyszerűen csak az történt, hogy liberalizálódó világunk szépen lassan kivette a tanárok kezéből azokat a fegyelmező eszközöket, amellyel harminc-negyven évvel ezelőtt még rá tudták szorítani a diákokat a tanulásra?
Nyilván ez is benne van, de ennél sokkal bonyolultabb a helyzet. Éppen az alternatív iskolák sikere bizonyítja, hogy tanulni nem csak a hagyományos keretek között lehet. Sőt, ma már felnőtt egy olyan generáció, akik ezekben a liberálisabb szellemű iskolákban végeztek, és mondhatom, remekül megállják a helyüket. Többségüket – köztük az én két fiamat is - felvették az egyetemre, és olyan visszajelzések vannak, hogy ezek a fiatalok derűsebbek, magabiztosabbak, kritikusabb szelleműek, mint azok, akik az állami iskolákból érkeztek. Nem ismerik a szorongást, a tekintélytiszteletet, nem próbálnak erejükön felül megfelelni, kiválóan működnek együtt a társaikkal, és nem törekednek folyton versenyhelyzetre. Ha végignézek a saját generációmon, úgy gondolom, sokkal jobban jártak. Végül is az a cél, hogy boldog, kiegyensúlyozott, magabiztos személyiségeket neveljünk a gyerekeinkből.
Ha jól értem, az alternatív iskolákban kétféle gyerek tanul: azok, akik valamiért kilógnak az állami oktatási rendszerből, és azok, akik az átlagnál tehetségesebbek vagy igényesebb családi háttérrel érkeznek. Hogy lehet ezt a kettőt összeegyeztetni?
Nehezen. Többek közt erre valók az alternatív oktatási módszerek. Hangsúlyozom, ezek nem elit iskolák. A problémás, néha sérült gyerekeket éppen úgy fogadják, mint a tehetségeseket. Némelyik intézmény azokat a gyerekeket is felvállalja, akiket a rendszer végleg kivetett magából. Az is előfordul, hogy ösztöndíjakat kínálnak a rászoruló diákoknak. Úgy gondolom, állami feladatot vállaltak át. Nagyon igazságtalan lenne tehát azt mondani, hogy hogy az alternatív oktatás a kiválasztottak luxusa.
Hány alternatív iskola működik jelenleg az országban?
Ha a tanítási módszereik és a szemléletük szerint kell megítélnem, és csak a valódi alternatívokat vesszük, akkor nem túl sok, cirka ötven. Harminc a fővárosban, húsz vidéken. A Budapesttől távolabb élőknek tehát nehezebb ilyen intézményt találniuk.
Hány éves korig ajánlható az iskolaváltás?
Váltásra bármikor szükség lehet. De az hangsúlyozni szeretném, hogy ha valaki elkezdi alternatív iskolába járatni a gyerekét, az komoly döntés, utána nehéz visszatáncolni. Azok a gyerekek, akik hét-nyolc évig ilyen iskolába jártak, és esetleg úgy érzi a szülő, hogy nem vált be, azoknak nagyon nehéz beilleszkedni egy hagyományos szellemiségű iskolába. Inkább egy másik hasonló intézményt javasolnék. De elsősorban kitartásra szeretnék buzdítani mindenkit. Itt az eredmények egy kicsit később születnek meg, de ez egyáltalán nem baj. Azzal sem teszünk jót, ha gyakran változtatunk. A biztonság nagyon fontos a gyerekeknek. Inkább szánjunk rá több időt, és gondoljuk meg jól, melyik iskolatípust választjuk!
Mit tudnak ajánlani, ha jó az iskola, jó a pedagógus, de a gyereknek mégis beilleszkedési nehézségei vannak?
Van egy, 7–12 éves, beilleszkedési zavarokkal küzdő gyerekeknek szóló komplex művészeti foglalkozássorozatunk. Itt fejlesztő pedagógus, művészeti tanár, drámapedagógus és pszichológus vezetésével, heti egy délután tanítjuk a gyerekeket együttműködésre és sok-sok alkotó tevékenységen keresztül erősítjük önbizalmukat.